2010. szeptember 04. Jelenleg 1 látogató van itt.
 

Állapot: Aktív
Blokkolások száma : 0
 
Búcsúzunk
Dátum : 2010. szeptember 02.

 

BÚCSÚZUNK
 
UTASSY JÓZSEF
1941. március 23. – 2010. augusztus 27.
József Attila-díjas, Babérkoszorús, Kossuth-díjas költő

 

"Könyvtárkuckó"
Dátum : 2010. augusztus 04.

Kép 7 „Könyvtárkuckó” elnevezésű nyári napközis foglalkozásokra került sor 2010. július 12-16. között a Lenti Városi Könyvtár gyermekrészlegében. Egy héten keresztül vártuk sok-sok színes programmal a kisiskolásokat.
Játékos vetélkedőkön bizonyíthatták tudásukat, rátermettségüket, furfangosságukat és leleményességüket. „Vakáció” című vetélkedőnkön egy képzeletbeli hajóútra indultunk, több kikötőben is megálltunk, ahol változatos feladatok vártak az utasokra: különféle rejtvényeket oldottak meg, tengeri állatokat csodálhattak meg, matrózokként állták meg a helyüket és kalózok felett győzedelmeskedtek. „Könyvajánló” vetélkedőnkön a könyvtár-vonattal jártuk körbe az olvasmányok világát. Az egyes állomásokról titkosírás, totó, rejtvény, sudoku, bűvös négyzet megfejtésével juthattak tovább, miközben a kalauzok, azaz mi, gyermekkönyvtárosok segítettük őket az általunk ajánlott könyvekkel.

81. Ünnepi Könyvhét / 9. Gyermekkönyvnapok / 2010.
Dátum : 2010. június 04.

Az Ünnepi Könyvhét a nemzeti kultúrára és az anyanyelvi irodalomra koncentráló, a szerzőket és az irodalmi műhelyeket népszerűsítő könyves rendezvény, mely 1929-es alapítása óta folyamatosan megrendezésre kerül, s amely az ország minden számottevő városára kiterjed. A könyvhét eseményeihez már évek óta szorosan kapcsolódnak a Gyermekkönyvnapok rendezvényei, melyek célja, hogy az odalátogató gyerekekből a jövő könyvszerető felnőtteivé váljanak. Könyvtárunk idén is csatlakozott ehhez az országos programsorozathoz.    

„Kedvenc Könyvem”
Dátum : 2010. június 03.

Kötetlen beszélgetésre vártuk a gyermekkönyvtárba az általános iskolás korosztály tagjait, akik megoszthatták egymással legkedvesebb olvasmányaikat, részleteket olvashattak fel belőlük.
A foglalkozást Osvát Erzsébet: Mesesátor című versének felolvasásával indítottuk, s az élményteli beszélgetések során gyermekek és gyermekkönyvtárosok ismertettük meg egymással azokat a könyveket, melyek valamiért különlegesek a számunkra. Néhányan otthonról hozták el, mások pedig a gyermekrészleg polcain keresték meg a kedvenc könyvüket.
Voltak, akik olyan lelkesedéssel ajánlották kedvencüket, hogy mások is kedvet kaptak az elolvasásukhoz.
 

„Kincskereső”
Dátum : 2010. június 02.

Egy kis nyomozásra invitáltunk 3-4. évfolyamos diákokat a könyvek segítségével. A játékos vetélkedő keretében Sherlock Holmes munkatársaivá szegődtünk, akivel kalandos feladványok megfejtése útján lelhettünk rá a kincsre: a könyvek gazdag tárházára, az olvasás élményére. A gyerekek remek nyomozóknak bizonyultak, buzgón oldották meg az egymásra épülő rejtélyes feladatokat. Például „Fele sem igaz” – totót oldottak meg, kincskereső térképet, illetve detektívrejtvényt fejtettek meg.
A vetélkedő végére minden résztvevő előtt világossá vált, hogy egy jó könyv igazi kincs lehet bárki számára.

Oldal: 1 / 12 1 2 3 4 > >>
 

Nem lesz könyvtári rendezvény a következő egy hétben ezen a településen !
Név:

Lakcím:

Email:

Ellenőrző kód:

Írja be a kódot:

Péntek Imre előadása...
22.jpg
2010.07.12 Konyvtarkucko
Minden jog fenntartva ! | © Városi Könyvtár Lenti 8960 Lenti Templom tér 5. | info@lentikonyvtar.hu | Látogatók száma: 98,157 látogató