lentikonyvtar.hu Városi Könyvtár Lenti weboldala
8960 Lenti Templom tér 5 vklenti@lentikonyvtar.hu +36 92 551 077 facebook.com/lentikonyvtar

Kézművesség régen és ma - kiállításmegnyitó

A „Kézművesség régen és ma” című kiállítás „A helyi identitás és kohézió erősítése Lentiben” elnevezésű pályázat keretében valósult meg, a Városi Könyvtár Lenti szervezésében.

A tárlat október elsején 18 órakor nyílt meg a látogatók előtt a bárszentmihályfai kultúrházban. A megnyitót több hónapos gyűjtőmunka előzte meg. A kiállítás anyagát a helyi közösség bevonásával, az itt élő emberek közreműködésével, a könyvtár munkatársai gyűjtötték össze.

A megnyitó Szunyogh Norbert, Szunyogh Viktória és Kovács Zorka szavalatával kezdődött. Ezt követően Drávecz Gyula alpolgármester mondott megnyitó beszédet, majd dr. Csider Sándor, főiskolai docens, az ELTE Savaria Egyetemi Központ nyugalmazott tanára, a pályázat szakértője a közösség megtartó erejéről és az értékőrzés fontosságáról beszélt. Az estet a Kerka Táncegyüttes utánpótlás csoportjának fellépése zárta. A produkcióban közreműködött Bagladi Mátyás, Hácskó Bendegúz, Szabó Maja és Tóth Eszter. A kiállítás 3 hónapig látogatható.

Kapcsolódó képek - Kiállításmegnyitó Bárszentmihályfán

Ugrás a teljes albumra

Kapcsolódó videó

© 2020 Minden jog fenntartva! Városi Könyvtár Lenti