lentikonyvtar.hu Városi Könyvtár Lenti weboldala
8960 Lenti Templom tér 5 vklenti@lentikonyvtar.hu +36 92 551 077 facebook.com/lentikonyvtar

Göncz László kötetének bemutatója

Az "Emberek a pannon végeken" című könyve után idén jelent meg Göncz László új kötete, melynek bemutató körútja Szombathely, Lendva és Zalaegerszeg után Lentibe érkezett.

A megjelenteket Lapath Gabriella a könyvtár igazgatója üdvözölte, majd Horváth László köszöntője hangzott el. "A Muravidék útja a délszláv királyságba" című monográfiát Dr. Gyurácz Ferenc a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője, a mű szerkesztője mutatta be. Elmondta, hogy a közel 600 oldalas könyv megjelenését a szerző több évtizedes kutatása, több tanulmány, könyv megírása előzte meg. A hiánypótló mű a tájegység történetének egy rövid időszakát mutatja be. A földrajzi, történelmi hátteret, a meghatározó személyeket, törekvéseiket és tetteiket a történész, kisebbségkutató, író Göncz László szuggesztív erejű, érdekességet is megmutató előadásából ismerhették meg a résztvevők. Az est végén a szerző válaszolt a felmerülő kérdésekre, vendégeink pedig könyvet is vásárolhattak és dedikáltathatták.

zaol.hu: https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2024/04/goncz-laszlo-kotetenek-bemutatoja-lentiben

Kapcsolódó képek - Göncz László kötetének bemutatója

Ugrás a teljes albumra

© 2020 Minden jog fenntartva! Városi Könyvtár Lenti