Előadás Kolping Adolfról
20 éves a Lenti Szent Katalin Kolping Család, a kerek évforduló ünneplése Pete Polgár Máté „Ki nekünk Boldog Adolf Kolping?” című előadásával kezdődött.
Az esten Baksa Melinda könyvtáros és Kovács András titkár köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Máté atyának. Előadásából a hallgatóság megismerhette a szegény családba született Adolf Kolping gyermekkorát, ambícióit, amelyeket hosszú időre félre kellett tennie, mivel szülei nem tudták fizetni iskoláztatását. Kényszerűségből a cipész mesterséget kellett kitanulnia, de már felnőttként kiharcolta magának a lehetőséget, hogy elvégezze a gimnáziumot és papnak tanulhasson. 31 évesen szentelték pappá, és betegségei miatt mindössze húsz év jutott neki, hogy elérje mindazt, amit céljául tűzött ki. Elberfeldben, egy iparvárosban kezdte papi hivatását. A szegénységben, reménytelen életkörülmények között tengődő fiatal férfiak sorsa erősen emlékeztette saját korábbi életére, segédéveire. Támogatásukra jó lehetőséget látott a segédegylet tevékenységében. Kolping káplánként visszakerült Kölnbe, és megalapította a Kölni Legényegyletet. Célja a „legények” vallási, szakmai, családi és társadalmi életre való felkészítése volt. Az egyletek családszerűen működtek, tagjaik elsősorban a kézműves és iparos segédek voltak. A kölni példát követve az 1850-es években más városokban is egyre-másra alakultak az egyletek szerte Németországban, sőt a mozgalom elterjedt Európában és a világ más részein is.
Pete Polgár Máté előadása közel hozta a hallgatósághoz a kort, amelyben Adolph Kolping született és élt, és közel hozta és megmutatta a másokkal törődő, segíteni akaró embert is. Életútját történelemi keretbe helyezte, képet kapott a hallgatóság a 19. század társadalmáról, az akkor élők körülményeiről, nehézségeiről is.
Az előadásvégén kérdések is elhangzottak a hallgatóság részéről, majd Pék Edit szavalatával ért véget a program ünnepi része, majd agapéval és kötetlen beszélgetéssel zárult az est.
MMR: https://mmr.rtvslo.si/cikk/hirek/terepjaro/boldog-adolf-kolping-eloadas/739229