lentikonyvtar.hu Városi Könyvtár Lenti weboldala
8960 Lenti Templom tér 5 vklenti@lentikonyvtar.hu +36 92 551 077 facebook.com/lentikonyvtar

Húsvétváró Családi Nap

Húsvétváró Családi Nap Lentiben – közösségi élmények kicsiknek és nagyoknak.

2025. április 12-én, szombaton rendeztük meg a művelődési házzal közösen, vidám hangulatú Húsvétváró Családi Napunkat, amely egész napos kikapcsolódást kínált a város apraja-nagyjának. A Városi Könyvtárban, a Városi Művelődési Központban, valamint a környező szabadtéri helyszíneken színes programokkal vártuk az érdeklődőket.

A nap a Napvirág Bábcsoport bábelőadásaival kezdődött, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek. A vállalkozó kedvűek városismereti sétán vehettek részt, ahol játékos formában ismerkedhettek meg Lenti nevezetességeivel. A kreatív kikapcsolódásról kézműves foglalkozások gondoskodtak, míg a „Könyvtári kihívás” során ügyességi és logikai feladatokban próbálhatták ki magukat a résztvevők.

Külön élményt jelentettek a helyszínen megtekinthető élő nyuszik, akik nagy örömet szereztek a legkisebbeknek. A Kerka Táncegyüttes közreműködésével megvalósuló délutáni táncház jó hangulattal zárta a napot a VMK előtti téren.

A rendezvényt önkéntesek és közösségi szolgálatos diákok segítették, akik nagy mértékben hozzájárultak a nap sikeréhez. Segítségüket köszönjük!

A résztvevők ráadásul megszerezhették a Kalandor útlevél második pecsétjét is – ezzel tovább gyűjthették élményeiket a városi játék keretében.

Kapcsolódó képek - Húsvétváró Családi Nap

Ugrás a teljes albumra

© 2020 Minden jog fenntartva! Városi Könyvtár Lenti